-Mi volt ez az eg�sz? –k�rdi halkan haverom, mik�zben a kanap�t taszig�ljuk eredeti hely�re.

-Ezt ne most.

-De!

-Zavarok? –l�p a nappaliba Normen. –Leugorhatok egy tej�rt �s keny�r�rt, mert az nincs itthon. Addig ti tudtok pakolni �s dum�lni.

-J�pofa vagy. –pillantok r� d�h�sen. –A falat te takar�tod le.

-M�g mit nem?!

-M�g mit igen? Mondjuk, seg�thetn�l a b�torokat a hely�kre rakni.

-Nem vagy az ap�m, nekem nem parancsolgathatsz! –rohan az ajt� fel�, mire elkapom.

-Ezek igazak, de nem fogsz minket itt hagyni egy csom� munk�val.

-Engedj el! –fic�nkol, de szor�t�som egyre er�s�dik v�zna karj�n. -Ez f��j. –feszegeti ujjaim.

-Alex! –sz�lal v�gre meg Rufus, de m�g �gy se engedem az �ccs�t. M�r nem szor�tom �gy, de nem engedem. Farkas szemet n�z velem, de m�g az � tekintet�ben ott a f�lelem, az eny�mben hat�rozotts�g �s nyugalom honol.

-Mi lesz m�r?! –toporog Normen, de m�g most se produk�lok semmilyen reakci�t.

-Elm�sz boltba, hozol kenyeret �s tejet, meg amire sz�ks�ge lehet a b�ty�dnak, letakar�tod a falat, azt�n �tj�ssz hozz�nk. –adom ki a feladatot, mint valami parancsnok, aki ellentmond�st nem t�r. Nem felel, csak forrongva n�z egyenesen a szemembe. –Meg�rtetted? –r�ntok karj�n.

-Nem fogsz nekem parancsolni! –r�g bok�n er�teljesen. „Az any�d!” �sszer�ndulok, de m�g �gy se engedem el. Visszar�ntom, m�sik k�zzel is elkapom a karj�t.

-Meg�rtetted?!

-Igen! –riad meg.

-Helyes. Lassan, de tanulsz. –l�k�m el magamt�l. �gy iszkol el, mint �g� h�zb�l egy kiskutya.

-Ez most mi�rt kellett?

-N�lunk fog lakni, tudnia kell, ki hordja kett�nk k�zt a gaty�t, �s ki dirig�l. Megnevelem �n ezt a k�lyk�t. Az �n h�zam �s nyugalmam nem fogja taccsra v�gni. Neked pedig melegen aj�nlom, hogy addig, m�g n�lam van az �cs�d, �sszekapd a liber�d, mert nem �llok j�t magam�rt. –gy�rk�z�m neki egy k�nyvespolc fel�ll�t�s�nak.

-Alex…

-Mi van?

-Hagyd a pics�ba. Csin�lok egy te�t, �s te sz�pen elmondod, mi van most. –aj�nlkozik. Odavetem tekintetem, de m�g az�rt a falnak d�ng�m a polcot. Pillanatok alatt g�z�l�g m�r kezemben a be�g�rt ned�, mi m�r a kanap�n �l�nk, �s � v�rakozva n�z r�m.

-Mit akarsz hallani?

-Hogy mi t�rt�nt k�ztetek.

-Semmi, megr�ngattam, hogy tudja, hol a helye.

-Nem Normenr�l besz�lek, hanem Cavendishr�l.

-Ja. –j�tszom a h�ly�t, majd belekortyolok a forr� italba. Meg�getem persze a sz�m, de annyira felmegy a pumpa a fejembe, hogy ezt nem �rzem igaz�n.

-Nekem elmondhatn�d.

-�s mib�l veszed, hogy elmondom?

-Semmib�l, de megk�rlek r�.

-Gondolkozz kicsit, �s magad is r�j�ssz a k�rd�sed v�lasz�ra.

-Ne csin�ld m�r!

-Most mit mondjak?! Hogy h�tv�g�ken dugtunk, mint a lovak, �g�rt f�t-f�t, amib�l semmi nem teljes�lt, azt�n most baszogat a munkahelyemen? –ord�tom el magam. �rdekes, de kicsit megnyugszom t�le. Rufus meredten �l. „Gondoltam… egy �p szava nem lesz hozz�m.”

-Ez… f�h… Azt hittem, j�l megvagytok. –ny�gi ki v�g�l. Hatalmas szerencs�nk, hogy �lt�nk, k�l�nben �sszeesetem volna a d�bbenett�l. B�r belegondolva, sok�ig t�nyleg �gy volt.

-Megvoltunk Rufus, megvoltunk.

-�s mi t�rt�nt, ami miatt ez m�lt id�?

-Mondjuk, kider�lt, hogy feles�ge, gyereke van. –h�rpintek �jb�l a te�b�l. �rzem, ahogy �jra ideges kezdek lenni, ahogy l�ktet ereimben a v�r, ahogy meg tudn�m fojtani azt az embert, ahogy sz�t tudn�k porr� z�zni mindent, ami a szob�ban van.

-De h�t ezt eddig is tudtad, nem? –d�l h�tra cinikusan. Nem tudom, mit tesz ez a mondat velem, de megfagyok, a cs�sze kiesik a kezemb�l �s valami �szveszejt� k�n tombol v�gig a bens�mben. –Alex? –teszi v�llamra kez�t ijedten. –Ne haragudj, azt hittem, tudsz r�la.

-Mir�l besz�lsz?

-A f�n�k�k mindig csal�dos emberek nagyr�szt.

-Kamuzol. –n�zem a falat megk�vesedve.

-Nem, t�nyleg csak tipp volt, �s azt hittem, te is tudsz r�la mindent, nem csak ford�tva.

-�n is ezt hittem. –olvadok kicsit fel. Megremeg a sz�m sarka. „NEM! Nem akarok s�rni! Nem m�lt� egy f�rfihez �s nincs is �rtelme!”

-Fel�ltetett?

-Az nem kifejez�s.

-Az a l�nya volt?

-Igen.

-Eg�sz aranyos kiscsaj. J� n�je lehet.

-Rufus! –ord�tok r�. Minden mondata egy t�rt sz�rt a lelkembe.

-Bocs�nat.

-El nem tudod hinni, milyen �rz�s az, mikor hetente t�bbsz�r sz�tk�rj�k a segged, amit az �rz�seid miatt k�n�lsz fel, �s mert rem�nykedsz abban, amit mindez �g�r, azt�n egyszer csak pof�n v�g a t�nnyel, � csak kufircokat akart, de neki ott a csal�dja. –s�t�lok lassan az ablakhoz. R�t�maszkodom a radi�torra, s n�zem a kezem.

-Nem… t�nyleg nincs. –mondja meg�rt�en. –Durva… de most l�ttalak szerintem el�sz�r szerelmesnek. –rakja h�tamra a kez�t. Megijeszt ezzel, nem hallottam, ahogy odaj�tt. „Igen… �gy van.” Cseppen a porba k�nnyem. –Alex… h��’… ne s�rj. –d�rg�li rajtam meg az inget. Zsebkend�t veszek el�, megt�rl�m szemeim �s belef�jom orrom, majd visszagy�m�sz�l�m a zsebembe. Kin�zek a koszos �vegen, egyenesen a k�k eget veszem c�lba. Lelkem megremeg, m�gis �rzem, hogy k�nnyebb lett. Nem sokkal, de pont el�ggel.

Egy p�nz�rme esik a f�ldre, majd r�vid p�ly�n v�giggurul �s elhasal. A hang ir�ny�ba fordulunk Rufusszal.

-Megj�ttem. –l�p be szeppenten a fi�. K�t szatyor a kezeiben, s a p�nzzel b�n�zik. �sszeszedem a r�gebbi arroganci�m, odamegyek hozz� �s elveszem t�le a zacsk�kat.

-Mi�ta vagy itt? –teszem le �ket a konyhaszekr�nyekre.

-Most j�ttem.

-Tudod… ut�lom a hazugs�got. –fordulok fel�. L�that�an megtorpan. Ker�li tekintetem, sz�hoz sem jut, �s a kor�bbi ellen�ll�s�nak sincs nyoma. „Hallotta… tud r�la… egy taknyos k�ly�k… �s mindent tud, amit nem k�ne.” V�gign�zek rajta, a f�ldet b�mulja, ujjaival p�l�ja szeg�ly�t babr�lja, majd elejt p�r p�nz�rm�t. Lehajol, hogy �sszeszedje.

-Bocs�nat… �g�rem, t�bb� nem fordul el�. –pillant b�nb�n�n r�m, majd �jabb p�nzek potyognak ki ujjai k�z�l. –�n nem akartam hallgat�zni… Gondoltam, megv�rom, m�g besz�lgettek… csak v�letlen hallottam. –motyogja. Ahogy n�zem az arc�t, nem tudok neki nem hinni. Nem az a tekintet �l rajta, hogy hallani akart valamit, azt�n valami olyanba tenyerelt, amire nem sz�m�tott, hanem csup�n az, amit mondott.

-J�l van… elhiszem. –�llok fel. Ahogy �gy tal�lkozik tekintet�nk, m�g ink�bb meger�s�dik bennem, hogy nem hazudott. –Mit hozt�l? –terelem a t�m�t. Megk�nnyebb�l.

-Alm�t, kenyeret, vajat, szal�mit, paprik�t, tejet �s egy t�bla csokit.

-Elleszel ezzel, Rufus? –pillantok ki a konyh�b�l. � ott �ll velem szembe. Figyelte az esem�nyeket �s csak most t�r mag�hoz, hogy sz�l�tottam.

-Igen… persze… k�ssz �csk�s. –hebegi �bredezve a mereng�sb�l.

-J�. Akkor mi szerintem lel�phet�nk. –ny�jtom a sr�cnak jobbom. B�tortalanul n�z fel r�m. –Na kapd el! –r�nd�tom meg mancsom. Esetlen�l belekapaszkodik, �gy m�sik kezemet is haszn�lnom kell, hogy felseg�tsem. –Ugye most m�r nem fogod elsz�rni azt a p�nzt. –biccentek mark�ra. Szorgosan r�zza meg fej�t. El�veszem p�nzt�rc�m, abb�l pedig egy m�gneses kapcsot, amit a kez�be nyomok. –Fogd �ssze vele a pap�rt. Hozol m�g valamit?

-Persze! –rohan el. Addig mi Rufusszal helyre rakunk m�g p�r b�tort, m�g megjelenik egy utaz�t�sk�val.

-Mit hozol te, a f�l �leted?

-Nem. Csak ruh�kat, tank�nyveket, meg ami kell.

-Tank�nyv, n�lad l�tezik ez a sz�? –lep�d�k meg.

-Igen, fontos, hogy ne rontsak n�gyes al�. –indul meg felh�zott orral az ajt� fel�.

-Rendben, ennek �r�l�k, viszont a felesleges dolgokat is te cipeled. –jelentem ki. Nem hittem volna, hogy j� tanul�.